Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hazai győzelemmel maradtak ez élen az U19-es Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. december 21. 09:00
Hazai győzelemmel maradtak ez élen az U19-es Amazonok
Gyulai Amazonok–Arany Bácska 9-1 (5-0)

Az U19-es futsalbajnokságban szereplő Gyulai Amazonok csapata az Arany Bácska együttesét látta vendégül december 19-én. Molnár Ágnes alakulata győzelemmel szerette volna megerősíteni helyét a tabella élén.

meggyőző fölénnyel rakta zsebre bajnoki pontjait a gyulai együttes

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A hazai gárda két győzelemmel kezdte a bajnokságot, így a tabella első helyéről várhatta aktuális ellenfelét. A vendégcsapat felemás mérleggel érkezett a gyulai arénába, a jánoshalmi alakulat egy győzelme mellett egy vereséget is begyűjtött.

Molnár Ágnes együttese meggyőző fölénnyel nyitotta a találkozót, Mezei Virág vezető találata után Sovány Dorina tudott duplázni, így már a 6. percben háromgólos fürdővárosi vezetést mutatott az eredményjelző. A vendégcsapat a folytatásra már összekapta magát, így egészen a 17. percig fel tudta tartani a hazai együttes rohamait. A fürdővárosi gárda Mezei Virág és Lovas Laura góljainak köszönhetően meggyőző fölénnyel mehetett a pihenőre.

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A második játékrész elején szépítettek a vendégek, amelyre Sovány Dorina és Mezei Virág is duplával válaszolt. A remek napot kifogó két játékos vezérelte gyulai gárda végig tudta tartani a saját maga diktálta tempót, így 9-1-es győzelemmel szerezte meg a három pontot.

A Gyulai Amazonok U19-es csapata győzelmével őrzi első helyét a tabellán. A folytatásra január 16-ig kell várnia a szurkolóknak, amikor Molnár Ágnes együttese idegenben lép pályára a Szent Mihály FC Szeged ellen.

Gyulai gólok: Sovány Dorina 4, Mezei Virág 4 és Lovas Laura.

– Tudtuk, hogy jó játékerőt képvisel a vendégcsapat, ennek megfelelően kemény mérkőzésre számítottunk. Be is igazolódott, hogy nagyon jó képességű lányok alkotják a jánoshalmai együttest, voltak periódusok, amikor felénk tudtak kerekedni. A lányokon azonban látszik, hogy felnőtt mérkőzésekhez vannak szokva, erőt demonstrálva, futószalagon gyártották a helyzeteket. Mezei Virág és Sovány Dorina nem csak gólszerzésben, de játékban is kiemelkedtek a mezőnyből, viszont itt megemlíteném Szappanos Kata védekező munkáját, aki talán most produkálta a legjobb játékát az utóbbi időszakban. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy ellenféltől függetlenül mindig száz százalékot adnak bele, ez meg is látszik a játékon és az eredményeken is. Jól jön a pihenő, hosszú őszi szezonon vagyunk túl – Molnár Ágnes utánpótlás edző.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)