dézsi jános, csarnai józsef, durkó károly és mocsár-pörjés józsef
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A bemutató kezdetén egy rövid, összevágott anyagot vetítettek le a megjelenteknek, majd Csarnai József beszélt a kezdetekről. Mint mondta, 2017-ben jelent meg a Durkó Károly által szerkesztett A Gyulai kolbász története – újratöltve! című kötet, amely után Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője azzal kereste meg, hogy az albumból kimaradó részeket felhasználva lehetne írni egy új könyvet.
Hozzátette: újabb kötetet nem akartak írni, ezért egy cikksorozatban dolgozták fel a történeteket, amely a Gyulai Hírlapban jelent meg. Ekkor vetette fel Mocsár-Pörjés József, a lap főszerkesztője, hogy készítsenek videófelvételeket is, így született meg a videoblog, azaz vlogsorozat ötlete.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kiemelte: olyan embereket keresett fel, akik más-más területen dolgoztak, fel tudták idézni a régi korokat, esetleg találkoztak is a gyulai húsipar kiemelkedő alakjaival. A videók felkerültek a Youtube-ra, a Gyulai Hírlap online felületére, majd Csarnai József nyugdíjba vonulása után hozták létre a DVD-t.
Durkó Károly hangsúlyozta: különösen jó ötletnek tartotta a DVD kiadását, ugyanis ez másfajta módon rögzíti az értékekről való gondolkodást. Fontosnak tartja a mozgóképpel történő értékmegőrzést, hiszen – mint fogalmazott – ez a jövő.
Mocsár-Pörjés Józseftől megtudtuk: a leforgatott nyersanyagoknak körülbelül a tizenöt százalékát használták fel, így biztosan foglalkoznak még a témával a jövőben.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kiemelte: a vlog egy rendkívül szabad műfaj, nincs konkrét forgatókönyv, a gyulai húsipar történetét feldolgozó sorozat pedig az első nagy vállalkozás volt a Gyulai Hírlap történetében, amikor a kamerákkal dolgoztak. Mint mondta, rengeteg mindent át lehet adni ebben a műfajban, amit másban nem.
Csarnai Józseftől megtudtuk, hogy a sorozat lényege nem az volt, hogy újat mondjanak a húsiparról – bár mondtak újat is –, hanem a hangulat, emberközelibbé akarták tenni az elmesélt 150 évet, amelyről olvashattak az érdeklődők a kötetben, egy új műfajban.
A beszélgetés végén egy oklevéllel, valamint egy DVD-vel köszönték meg mindazoknak a munkáját, akik részt vettek a sorozat elkészítésében.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba