Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt Holnap Városáért díjjal ismerték el a fürdővárost

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2021. november 07. 12:00
Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt Holnap Városáért díjjal ismerték el a fürdővárost
Évforduló

5 évvel ezelőtt, 2016. november 4-én Holnap Városáért díjat kapott Gyula. Az elismerést országosan mindössze három önkormányzat kapta meg Zöld városért kategóriában. Gyula Város Önkormányzata képviseletében Kónya István alpolgármester vette át a díjat a Zöld városért kategóriában, a Fővárosi Önkormányzat dísztermében. A díj bírálóbizottsága elsősorban a városépítő munkát díjazta, ami a helyiek nélkül nem lehetséges. Több olyan önkormányzati beruházás zajlott és van, amelyek esetében megújuló energiaforrásokat használ fel a város. Fontos a szelektív hulladékgyűjtés, a zöldhulladék-kezelés, Gyula kerékpárosbarát település, és ezentúl már óvodás- és iskoláskorban megvalósul a környezetvédelemre való hangsúlyos nevelés.

a 2016-ban kitüntetett önkormányzatok és cégek képviselői

Fotó: Gyulai Hírlap

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)