Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gólzáporral léptek feljebb a tabellán az NB II.-es Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. október 04. 17:00
Gólzáporral léptek feljebb a tabellán az NB II.-es Amazonok
Gyulai Amazonok – Nagykáta SE 6-3 (2-1)

Az NB II.-es női labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában a Gyulai Amazonok csapata a Nagykáta SE együttesét látta vendégül október 2-án. A fürdővárosi gárda újabb győzelemmel szeretett volna felzárkózni az élmezőny mögé.

Az élmezőnybe tart a gyulai gárda

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyulai Amazonok: Kósa Noémi, Szappanos Katalin (Barthalos Dóra), Paál Dalma, Lovas Laura, Molnár Ágnes (Sztrein Virág), Sovány Dorina, Szerb Katalin, Hack Fanni, Bartha Boglárka (Palócz Mónika), Molnár Kitti és Csalánosi Anada. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

A gyulai együttes nem kezdte jól a szezont, a gárda a DVSC-DEAC otthonában szenvedett vereséget. Molnár Zoltánné együttese a folytatásban nyolcgólos mérkőzésen hullajtott pontokat egri ellenfelével szemben. A fürdővárosi gárda az előző fordulóban erőt demonstrált nyírbátori riválisával szemben, így elindult felfelé a tabellán.

Molnár Ágnes elmondta, a soros fordulót a hazai együttes kezdte jobban, azonnal agresszívan letámadta ellenfelét. A 28. percben megfogyatkozott a gyulai gárda. Hack Fanni utolsó emberként letarolta a vendégek támadóját, amelyért megkapta az eltiltást.  A megítélt szabadrúgásból rögtön gólt is szerzett a nagykátai gárda, melyre azonban Szerb Katalin még a középkezdésből válaszolni tudott. Molnár Kitti végig jó teljesítményt nyújtva a félidő vége előtt egy perccel 2-1-re módosította az állást, így egygólos gyulai előnnyel cseréltek térfelet a csapatok.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A második félidő álomszerűen kezdődött az Amazonok csapatánál, az 53., 56. és 61. percben is betalált a fürdővárosi támadósor. Lovas Laura Sovány Dorina beadását fejelte a léc alá, majd Paál Dalma tudott duplázni, így eldőlni látszott a találkozó. 5-1.

Molnár Ágnes megjegyezte, a mérkőzés folyamán sok szituációban a durvaság határát súrolták a játékosok, ennek megfelelően villantak is a sárga lapok. Hazai oldalról Palócz Mónika 23 perc alatt összeszedett két sárgalapot, így a kelleténél hamarabb vonult pihenőre.

A vendégek két góllal szépíteni tudtak, de Sovány Dorina szépségdíjas szabadrúgás gólja beállította a 6-3-as gyulai sikert.

Gyulai gólok: Paál Dalma (2), Lovas Laura, Sovány Dorina, Szerb Katalin és Molnár Kitti.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Úgy gondolom, sok poszton dekoncentrált játék és lassabb reagálás jellemzett minket az elején, ennek köszönhetően időbe telt, mire minden játékos belepörgött a meccsbe. Jól reagáltuk le az emberhátrányt, nem látszott a csapaton, hogy kevesebben vagyunk, kreatívan igyekeztünk ezt kompenzálni. Rendkívül szép gólokat rúgtunk, illetve attól függetlenül, hogy feszült volt a hangulat végig a találkozón a két csapat között, látványos periódusai is voltak a játékunknak, melyekből lehet hosszútávon építkezni – értékelt Molnár Ágnes csapatkapitány.

A Gyulai Amazonok NB II.-es csapata fellépett a tabella 7. helyére. Molnár Zoltánné együttese a következő hétvégén a Magyar Kupában a legjobb tizenhat között lesz érdekelt, október 9-én pedig az Újpest FC együttesét látja vendégül.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)