Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Újra koncertezik az Erkel Ferenc Vegyeskar

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2021. szeptember 24. 11:00
Újra koncertezik az Erkel Ferenc Vegyeskar
A kórus háromszázezer forintot ajánlott fel a Covid-árvák megsegítésére

Képünk egy korábbi koncerten készült 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Háromszázezer forintot ajánlott fel a Covid-árvák megsegítésére az Erkel Ferenc Vegyeskar, amely hálaadó koncertsorozatra készül  – mondta el lapunknak Gróza Anna, az Erkel Kórus Egyesület elnöke.

– Az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány miatt sokan meghaltak, és sokan árvák maradtak. Ezért a kórusunk tagjai úgy döntöttek, hogy összefognak – fogalmazott Gróza Anna. Hozzátette: egy alapítvány számlájára fizették be az összeget annak érdekében, hogy a legrászorulóbbakat találják meg támogatásukkal.  

Azt is elmondta, hogy óriási, felszabadító élmény volt a kórusnak a közönséggel való találkozás a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után, az Erkel téren nyáron megrendezett koncerten.

Mint megtudtuk, a koncert utáni héten egy találkozót is tartottak, ahol két kollégájuknak köszönték meg a kórusban töltött éveket. Botyánszki Lászlóné 47 éve, Juhász Imréné 28 éve hűséges tagjuk.

Gróza Anna kifejtette: szívesen fogadnak új tagtársakat is a kórusban.

– Várjuk az Erkel Ferenc Vegyeskarba mindazokat, akik szívesen énekelnek közösségben – fogalmazott. 

Azt is megtudtuk, hogy a kórus augusztus óta folyamatosan próbál, hálaadó koncertsorozatra is készülnek. Október 9-én a gyulai evangélikus templomban, október 16-án Kétegyházán, a baptista imaházban lépnek fel. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)