Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bő választékkal várja a vevőket a Royal Papírbolt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2021. szeptember 08. 18:00
Bő választékkal várja a vevőket a Royal Papírbolt
Az üzletben kreatív termékek és szezonális áruk is kaphatók

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Bő választékkal, kedvező árakkal várja a vevőket a Szent István utca 2. szám alatt található Royal Papírbolt.

Gárgyán Attila, az üzlet vezetője elmondta: családjával egy papír- és írószer-nagykereskedelmet üzemeltetnek Kecskeméten, a gyulai üzletnek ő a megálmodója, részben tulajdonosa, de aktívan részt vesz a mindennapi munkálatokban is, mint az árufelöltés és -kiadás.

Kiemelte: Kecskeméten nem akartak új papír-írószer boltot nyitni, ezért felmérték, hogy melyek azok a városok, ahol lakosságarányosan kevés ilyen jellegű üzlet található, így esett a választásuk Gyulára, ami jó döntésnek bizonyult, mert nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett.

Nagykereskedelmi szinten közel 300 üzletet látnak el országszerte, de cégeknek is szállítanak be irodaszereket, viszont a Royal Papírbolt az első saját kiskereskedelmi egységük.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hangsúlyozta: bő palettával várják a vásárlókat, ha pedig olyan dolgot keres az ügyfél, amely éppen nem kapható, akkor az üzletben kihelyezett katalógusokból választhat, ők pedig néhány napon belül vállalják a beszerzést.

Hozzátette, boltjukat szezonálisan fogják berendezni: a nyár végén az iskolaszerek voltak a hangsúlyosak, még iskolatáskák is szerepeltek nagy számmal a kínálatban, később a naptárak kerülnek előtérbe, az ünnepi szezonban pedig dekorációkat, díszeket és játékokat is kaphatnak majd a vásárlók.

A kézműves, kreatív hobbik kedvelői is találhatnak kellékeket az üzletben, illetve a cégek alapműködéséhez szükséges eszközök is beszerezhetők.

A Royal Papírbolt Facebook-oldalán nyereményjátékokkal is várják az érdeklődőket, így érdemes követni az üzletet a közösségi oldalon is.

Az üzlet hétfőtől péntekig 8 órától 18 óráig, szombaton 8 és 12 óra között várja a vevőket.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)