A szolgálatot ellátó állomány összesen 575 személyt fogott el, közülük 68 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 333 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 517 személyt állítottak elő, köztük 226 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 37 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 303 esetben foganatosítottak.
Az elmúlt 72 óra az utakon: 5 haláleset, 31 könnyű és 77 súlyos sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 72 órában a rendőrök 112 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 ember vesztette életét, 31 súlyos és 77 könnyű sérüléssel végződött.