A rendőrök 41 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 11 súlyos és 30 könnyű sérüléssel végződött augusztus 7-én Magyarország területén – írta a police.hu.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 243 személyt fogott el, közülük 28 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 146 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 182 embert állítottak elő, köztük 93 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 8 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 105 esetben történt.
























