Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Orbán: a kormány lehetővé teszi a harmadik oltás fölvételét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2021. július 16. 09:44
Orbán: a kormány lehetővé teszi a harmadik oltás fölvételét
Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás

A kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től, ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A kormányfő azt mondta, a harmadik oltás felvételére a másodikat követően négy hónap elteltével lesz lehetőség, de az orvosok ettől eltérhetnek. Azt is az orvosok döntik el, hogy melyik oltóanyagot adják be – tette hozzá.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Magyarország még mindig az egyik vagy talán a legbiztonságosabb ország átoltottság tekintetében Európában, magasabb azok aránya, akik a teljes védettséget adó második oltást is megkapták, mint Németországban vagy Nagy-Britanniában.

Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás – közölte.

Az eddigieknél fertőzőbb delta variáns megjelenése miatt az, aki nem vette föl az oltást, nagyobb veszélyben van, mint a járvány idején eddig bármikor. Ezért azokat a 65 évesnél idősebbeket, akik nem kaptak eddig oltást, személyesen meg fogják keresni – hangsúlyozta.

Orbán Viktor azt is bejelentette: az iskolakezdés előtt két nappal minden oktatási intézményben lehetővé teszik, hogy a 12 évesnél idősebb gyerekek felvegyék a koronavírus elleni oltást, ha a szüleik ezt megengedik.

A kormányfő azt mondta, a 12-15 év közötti korosztály 13-14 százaléka már megkapta az oltást. A 16-18 év közöttiek oltása nagy sebességgel halad, az átoltottság közöttük 45 százalék körül van – közölte.

Orbán Viktor azt javasolta, hogy csak azok utazzanak külföldre nyaralni, akik mindkét oltást megkapták.

Kifejtette: minden olyan vélemény, amely bizonytalanságot kelt egy válságban, baj; minden, ami a közös, egymást támogató cselekvést gyengíti, ártalmas. Ez különösen így van járvány idején, mert emberéletekről van szó – tette hozzá.

Úgy látja, az igazi veszélyt nem az álorvosok jelentik, hanem az, ha politikusok járványügyi tanácsokat adnak tesztelésről, oltásról.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)