Forrás: Görgényi Ernő Facebook-oldala
A gyulai városvezetés mellett a térség vállalkozóival is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök kedden a fürdővárosban – tudta meg lapunk Görgényi Ernő gyulai polgármestertől, aki nagy jelentőségűnek nevezte a kormányfő látogatását, hiszen 1992 óta nem folytatott hivatalos megbeszélést miniszterelnök a helyi városházán.
Mint arról tegnap beszámoltunk, Orbán Viktorral és Lázár János építési és közlekedési miniszterrel egyórás megbeszélést folytatott a gyulai polgármesteri irodában Görgényi Ernő, Kónya István és Alt Norbert alpolgármesterek, valamint Csige Gábor jegyző.
A településvezető lapunknak elmondta, az egyeztetésen bemutatták a város helyzetét, és beszámoltak a legfontosabb, állami támogatást igénylő terveikről: a Gyulai Várfürdő és a Gyulahús további fejlesztéséről, a déli iparterület közművesítéséről, a volt 1-es iskola köznevelési célú rehabilitációjáról, továbbá a belterületi utak felújításáról.
A polgármester jelezte, ma megkezdték az egyeztetést a részletekről a kijelölt minisztériumi tisztségviselőkkel.
Mint megtudtuk, a Gyulai Várfürdő tervezett új fedett termálfürdője esetében már elkészültek a műszaki dokumentációk, építészeti tervek; a beruházás becsült értéke 6 milliárd forint.
Forrás: Görgényi Ernő Facebook-oldala
A déli iparterület fejlesztéséhez és a volt 1-es iskola köznevelési célú rehabilitációjához első lépcsőben a szükséges tervek elkészítésére igényel támogatást a város. Utóbbi kapcsán Görgényi Ernő kifejtette, a tervek ismeretében derül majd ki, hogy az önkormányzat és a Gyulai Tankerületi Központ koncepciójából mi valósulhat meg a későbbiekben.
Arról is beszámolt, hogy útfelújításra első körben 3 milliárd forintot igényelne a város. A polgármester közlése szerint elsősorban a gyűjtőutakat hoznák rendbe, hiszen ezek felújítása akkora költséget jelent, amire az önkormányzati adóbevételek nem biztosítanak fedezetet.
A Gyulahús kapcsán a városvezető úgy fogalmazott, nem adták fel a tervünket, hogy a Kétegyházi úton új szárazáruüzem épüljön.
Azt is megtudtuk, a megbeszélés előtt a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében tartottak mintegy kétórás fórumot a városháza dísztermében. Az eseményen Orbán Viktor helyzetértékelése után a térség vállalkozói mondhatták el véleményüket, javaslataikat, és kérdéseket tehettek fel a miniszterelnöknek és Lázár Jánosnak.
Forrás: Görgényi Ernő Facebook-oldala
Görgényi Ernő arról is említést tett, hogy a kormányfő és a miniszter a Sörpincében ebédeltek, ahonnan gyalog mentek a városházára; az étteremben és séta közben is beszélgettek őket megszólító gyulaiakkal.
„A miniszterelnök úr kifejezte elismerését városunk szépsége iránt, és megfogalmazta azt a benyomását, hogy a történelmi hangulat, szellemiség kézzel tapintható a településen; a vélemények és a látvány alapján nagy jövő áll a város előtt” – mondta el a polgármester.
A településvezető emlékeztetett, legutóbb 1992-ben Antall József tett hivatalos miniszterelnöki látogatást a gyulai városházán.




























