Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Új helyre költözött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatósága

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2021. május 21. 14:00
Új helyre költözött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatósága
A megyeszékhelyi falugazdász-iroda is a felújított épületben működik tovább

Új helyre, a Tevan Rezső okleveles építészmérnök tervei alapján épült egykori aggok otthonába költözött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatósága és a megyeszékhelyi falugazdász-iroda Békéscsabán.

A Békés Megyei Kormányhivatal honlapján azt írta, az 1929-ben épült, Csaba utca 3. szám alatti, felújított ingatlanegyüttesben korszerű körülmények között működhet a NAK megyei igazgatósága.

Takács Árpád megyei kormánymegbízott a székház május 20-án tartott átadóján emlékeztetett: a Békés Megyei Kormányhivatal négy éve kötött partnerségi szerződést a NAK-kal, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével (MAGOSZ).

Hangsúlyozta: az együttműködésnek is köszönhető, hogy egyre több forráshoz jutnak az agrárium megyei szereplői. 2018-ban 45 milliárd, tavalyelőtt 49,5 milliárd, tavaly pedig már 59,5 milliárd forint támogatásban részesültek a gazdálkodók – húzta alá.

A székházavató egyben a Magyar Örökség díjjal kitüntetett „Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem” elnevezésű program Békés megyei nyitórendezvénye is volt.

Györffy Balázs, a NAK elnöke elmondta: tavaly Békés megyéből 106 felajánló 33 tonna kenyérgabonát biztosított a program keretében, országosan pedig több mint 8500 adakozótól 1100 tonna búza gyűlt össze. A gazdálkodók ezen felül hétmillió forint pénzadományt is biztosítottak, így összesen mintegy 100 ezer rászorulón segítettek.

Az elnök hozzátette: a térségben idén is hat gyűjtőponton fogadják a felajánlásokat.

Kulcsár László, a NAK megyei elnöke úgy fogalmazott: a magyar agrárium, amelyben Békés megye is komoly tényező, nagyhatalom a világgazdaságban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)