Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nemzetközi verseny fődíját hozta el a gyulai tánccsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2021. május 24. 17:00
Nemzetközi verseny fődíját hozta el a gyulai tánccsapat
Újabb érmeket zsebelt be a fürdővárosi Enery Dance Cool

Fotó: Energy Dance Cool Hiphop Táncszínház

Nemzetközi versenyen végzett az élen a gyulai Energy Dance Cool Hiphop Táncszínház a hetekben. A felkészülésről és a szép eredményekről Vidó Katát, a táncszínház vezetőjét kérdeztük. 

Mint megtudtuk, a háromnapos International Dance Open táncversenyt online rendezték meg. A megméretésre tizennégy országból érkeztek videók.

Az Energy Dance Cool a versenyen tizenegy érmet kapott, és a gála fődíját; a megméretést megelőző országos versenyen pedig húsz érmet gyűjtött be.

– A fődíj kapcsán kiemelték, hogy nagyon tehetségesek a táncosaink. Emellett a koreográfia témája és kivitelezése is nagyon tetszett a zsűrinek, mint mondták, a produkciónk minden pillanata érdekes volt, és szép volt az ív, amin haladt – mondta el Vidó Kata, aki hozzátette: nem számítottak győzelemre, mikor bejelentették, el sem akarták hinni. 

Vidó Kata, a táncszínház vezetője

– Azóta voltunk még egy nemzetközi versenyen, a United Dance Organization Openen. Erre kevesebb produkciót neveztünk, és végül három érmet hoztunk el – fejtette ki. Hozzátette: legközelebb Kiskunfélegyházára utazik a csapat, egy élő versenyre.

Azt is elárulta, az elmúlt időszak nem volt könnyű számukra, hiszen a járvány miatt online tartották az órákat, azonban így is lelkesen készültek a versenyekre. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)