a hazai gárda erejéből csupán a szépítő találatra futotta
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Clean-Way Gyulai FC-Termál: Kajári, Nagy S., Radics, Szabó, Kukla Zs., Repisky (Bondár), Nagy G., Jimoh (Oszlács), Zsömbörgi, Bagyinszki (Barthalos) és Bozsó. Csere: Patkás, Kocsis és Magyar. Vezetőedző: Szentléleki Béla.
A hazai gárda a bajnokság negyedik helyéről várta ellenfelét, amely gárda a tabella ötödik pozíciójából érkezett a találkozóra. Szentléleki Béla gárdája az elmúlt fordulóban bosszantó vereséget szenvedett a szarvasi arénában.
A soros találkozót a hazai gárda kezdte jobban, a vendégcsapat csak pillanatokig tudott kijönni a szorításból. A nyolcadik percben akár meg is szerezhette volna a vezetést a fürdővárosi együttes, ám a hazai gárda közeli lehetősége is kimaradt.
A fürdővárosi együttes folyamatosan nyomás alatt tartotta riválisát, ám továbbra sem sikerült bevennie az orosházi kaput. A kihagyott helyzetek azonban ebben az esetben is megbosszulták magukat, Szabó a 15. percben sokkolta az újra a lelátóra ülő szurkolókat. 0-1.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Szentléleki Béla együttese a gól után sem vett vissza lendületéből, ám továbbra sem talált fogást riválisán. A vendégcsapat a 27. percben tovább növelte előnyét, amikor Miszlai rohant át a gyulai védelmen. 0-2.
Három perccel később harmadik találatát is megszerezte az orosházi együttes, amelyet a 32. percben Bozsó kozmetikázni tudott. 1-3.
A fordulás után sem változott a játék képe. A gyulai gárda mindent megtett a végső sikerért, ám a szinte megállás nélkül rohamozó együttes csupán kapufáig jutott el.
A Clean-Way Gyulai FC-Termál csapata továbbra is a tabella negyedik helyétől, ám már hat pontra került a dobogó harmadik helyétől. A fürdővárosi együttes a folytatásban Békéscsabai MÁV SE ellen gyűjtheti tovább bajnoki pontjait.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba



























