Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szentesen úsztak nagyot a gyulai szeniorok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. május 15. 09:00
Szentesen úsztak nagyot a gyulai szeniorok
Legeza László hét elsőséggel zárta az év első versenyét

A gyulai Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub versenyzői is rajthoz álltak az idei év első szenior-úszóversenyén, melyet rendhagyó körülmények között szerveztek meg a múlt hétvégén a szentesi sportuszodában. 

A fürdővárosi együttest komoly mezőny várta, hiszen a versenyre 230 szenior úszó adta be nevezését.

A gyulai klub már a verseny kezdete előtt átvehetett egy értékes különdíjat: a női mezőny egyik legidősebb versenyzőjének járó elismerést Schriffert Józsefné vehette át.

A fürdővárosai egyesület tagjai kiváló eredményeket úsztak, 14 aranyérmet, hat ezüstöt és egy bronzérmet szereztek. A fürdővárosi csapat legeredményesebb tagja Legeza László volt, aki hét aranyéremmel zárta a viadalt.

Eredmények: Bagi Csilla 2 arany, Fehér Edit 2 ezüst, 1 bronz, Murnyák Zsuzsa 4 arany, 2 ezüst, Schriffert Józsefné 1 ezüst, Dr. Legeza László 7 arany, a női váltócsapat 1 arany és 1 ezüstérem.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)