Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megkapta a második oltást Görgényi Ernő

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. május 04. 14:11
Megkapta a második oltást Görgényi Ernő
A polgármester kéri, aki még nem tette, regisztráljon és oltassa be magát

Fotó: facebook.com/gorgenyierno

Megkapta a második oltást Görgényi Ernő, a polgármestert Szputnyik V vakcinával oltották be – közölte a városvezető hivatalos közösségi oldalán.

Mint írta, már több mint 4 millióan kaptak legalább egy oltást, ennek köszönhetően visszakaphattuk a régi életünk több szeletét, kinyithattak a vendéglátóhelyek, szállodák, kulturális intézmények, sportlétesítmények.

Ezzel sok embertársunk kapta vissza a munkahelyét, a megélhetését. Minél többen oltakozunk, annál hamarabb jönnek az újabb enyhítő intézkedések.” – hangsúlyozta.

Kiemelte: csodálja az orvosokat és egészségügyi dolgozókat, akik emberfeletti küzdelmet folytatnak a járvány ellen, a betegek megmentéséért.

Hozzátette, hogy vannak olyan szerencsés esetek, mint amilyen ő is volt, akik tünet nélkül vészelik át a betegséget, ő is csak egy PCR-teszt miatt tudta meg, hogy elkapta a koronavírust, sokakat, azonban nagyon meggyötör a vírus, és sajnos mindannyian ismerünk olyanokat, akik belehaltak.

„Nem csak magunkért, hanem szeretteinkért és az erejük végső megfeszítésével küzdő egészségügyi szakemberekért is oltakozzunk! Kérek mindenkit, aki még nem tette meg, hogy regisztráljon és oltakozzon!” – húzta alá Görgényi Ernő.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)