Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon

Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szlávik: mindenhol csökken a vírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2021. április 28. 11:30
Szlávik: mindenhol csökken a vírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége
Úgy látszik, hogy a járvány leszálló ágba került

Mindenhol csökken a vírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége. Úgy látszik, hogy a járvány leszálló ágba került – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János közlése szerint ezt jelzi az is, hogy a kórházakban csökken a fekvőbetegek száma, ugyanakkor az intenzívosztályokon még mindig nagy a leterheltség, ami miatt a halálesetek száma csak lassan mérséklődik.

Arra a felvetésre, hogy az átoltottakkal és a betegségen átesettekkel együtt a lakosság 50-60 százaléka lehet most védett, azt mondta, ez még nem elegendő ahhoz, hogy emiatt csökkenjenek a számok.

„Tehát még egy-két, akár hárommillió ember beoltására van szükség ahhoz, hogy nagyon komolyan csökkenjen a járvány, illetve komolyan csökkenjen az a veszély, hogy a vírus visszatér Magyarországra” – fogalmazott Szlávik János.

Hangsúlyozta, most van az a pillanat, amikor össze kell fogni, és nem szabad hinni az „álprófétáknak”, hiszen a jelenlegi helyzet fordulópontnak is tekinthető.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM