Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ökrös Dániel Efraim a húsvét első babája a gyulai kórházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2021. április 05. 13:00
Ökrös Dániel Efraim a húsvét első babája a gyulai kórházban
A kisfiút és édesanyját Becsei László, Párducz László és Mikus Éva köszöntötte

Ökrös Dániel Efraim lett húsvét első újszülöttje a Pándy Kálmán Megyei Kórházban. A kisfiút és édesanyját dr. Becsei László kórházigazgató, dr. Párducz László és Mikus Éva mecénás köszöntötte.

Ökrös Dániel Efraim húsvét első babája a gyulai kórházban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ahogy azt Párducz Lászlótól, a kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosától megtudtuk, a kisfiú április 4-én 11 óra 25 perckor 3100 grammal, egy vésztői család második gyermekekén jött világra.

A kisfiút és édesanyját Mikus Éva köszöntötte. A fürdővárosi mecénás ajándékcsomaggal és pénzt rejtő borítékkal lepte meg az első kisbaba édesanyját. Az ajándékokat Becsei László és Párducz László vette át.

Becsei László, MIKUS ÉVA és Párducz László

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Mikus Éva elmondta, minden gyermek érkezése fontos és értékes, ezért gondolta úgy, hogy húsvét alkalmával is köszönti az ünnep első babáját.

Párducz László hozzátette: Mikus Éva hosszú évek óta szívén viseli a gyulai szülészeti-nőgyógyászati osztály újszülöttjeinek sorsát, a köszöntés után is figyelemmel kíséri a babák életét.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)