Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ezek a gyulai hentesek legfontosabb tippjei a jó sonka kiválasztásához

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2021. március 27. 13:00
Ezek a gyulai hentesek legfontosabb tippjei a jó sonka kiválasztásához
Az igazi sonkára megéri egy kicsit többet költeni, ha van rá lehetőségünk

Balogh Szilárd szerint a jó sonka hagyományos eljárással készül

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Idén sem marad el a húsvét, még ha jó eséllyel mindannyian szűkebb körben tartjuk majd meg, mint az előző években. A közeledő ünnep apropóján helyi henteseket és a húsipar dolgozókat kérdeztünk arról, hogyan érdemes sonkát választanunk.

Balogh Szilárd, a Máriafalvai húsbolt tulajdonosa elmondta: szerinte a jó sonka hagyományos eljárással, sóval készül, és semmilyen adalékanyagot nem tartalmaz. Az árakra kitérve kiemelte, náluk sem emelkedett jelentősen a sonkák ára tavalyhoz képest.

A Gyulai Böllérbolt tulajdonosa, Kovács József elárulta: náluk 2500–2900 forint között van a darabolt kötözött sonka kilója. Hozzáfűzte: az éves sonkaforgalom jelentős részét ezekben a napokban bonyolítják le.

Veres András kifejtette, tapasztalatai szerint a legtöbben inkább kiskereskedőtől vásárolnak, és egyre tudatosabban. 

– A vevők már nem a vizes, pácolt sonkákat keresik, a hagyományos termékeket részesítik előnyben. Én úgy látom, inkább kevesebbet vesznek, és a hagyományos füstöléssel készült, nem gyorspácolt termékeket keresik – mondta. Hozzátette: nem sokat változtak az árak, még talán lejjebb is vannak néhány száz forinttal, mint tavaly. 

Dinya Imre, a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének elnöke kérdésünkre azt emelte ki, hogy a jó sonka mindenképpen tiszta sertéshúsból, lehetőleg combból készül.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Nem szükséges hozzá más, csak sertéshús és só, az ízfokozó, az állományjavító és a víz nem kellenek a jó sonkához – fejtette ki, hozzátéve, hogy a comb akkor a legfinomabb, ha egy kicsit zsíros a hús. Azt is megjegyezte, hogy házi sonka esetében két kiló húsból úgy 1 kiló 30 dekás darab lesz. 

– A sonkák főzésekor használhatunk fűszereket is, arra érdemes figyelnünk, hogy a húst a főzőlében hagyjuk kihűlni, így több levet megtart, és szaftosabb lesz – fűzte hozzá a szakember. 

Gila Éva, a Gyulahús Kft. marketingmenedzsere kérdésünkre elárulta: a gyulai cég is gyárt nem gyorspácolt parasztsonkákat is, és darabolt comb is akad a kínálatukban. 

– Hagyományos füstöléssel és érleléssel készülnek ezek a termékeink – mondta. Hozzáfűzte: akik a hasonló árú termékeket nem engedhetik meg magukat, általában az olcsóbban előállított, gyorsérlelésű fajtákat választják.

A szakember szerint a jó sonka szép metszéslappal rendelkezik, a levében főtt tojás pedig finomabb, mint a sós vízben készült. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)