Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hagyományos érlelésű sonkákkal készül a húsvétra a Gyulahús Kft.

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2020. április 02. 13:55
Hagyományos érlelésű sonkákkal készül a húsvétra a Gyulahús Kft.
A termékek széles választékával várják a vevőket

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Nem befolyásolja a koronavírus-járvány a Gyulahús Kft. húsvéti termékeinek gyártását, a hagyományos füstölésű és érlelésű termékek széles választékával várják a vevőket a cég Béke sugárúti márkaboltjában – tudtuk meg Gila Éva marketingmenedzsertől.

– Darabolt parasztlapocka, darabolt combsonka és egész parasztsonka is kapható a boltjainkban, amelyek a szokásos működési rendben várják a vásárlókat – mondta el a szakember.

Hangsúlyozta, hogy nem gyors érlelésű, hanem főként hagyományosan érlelt hústermékek kaphatók náluk. Ezeket a sonkákat éppen úgy készítjük, ahogy elődeink tették – tette hozzá. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Elmondta: a térségben szokás volt, hogy a sonka főzőlevébe szárazkolbászt főztek, ennek egy részében főtt meg a tojás is. A sonka főzőlevének másik részét eltették, majd húsvét után a bableves vagy lencseleves alapjaként használták fel.

– Először a sóba kerül a sonka, majd miután lemostuk róla a sót, füstöljük, és több héten keresztül érleljük – ismertette a húsáru elkészítési módját.

Gila Éva kiemelte: ahogy más boltokban is, a kijárási korlátozás ideje alatt 9 órától délig a 65 év felettieket, 12 órától pedig a náluk fiatalabbakat várják üzleteikben.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)