Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Könnyedén verte meg ellenfelét a dobogóra törő U19-es focicsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. március 17. 14:00
Könnyedén verte meg ellenfelét a dobogóra törő U19-es focicsapat
Gyulasport NKft.–Sárréti Gyöngyhalász SE 4-0 (1-0)

Az U19-es labdarúgó-bajnokság dél-keleti csoportjában szereplő Gyulasport NKft. csapata a Sárréti Gyöngyhalász SE együttesét fogadta március 14-én. Szabó Attila gárdája két megnyert mérkőzés után várta aktuális riválisát.

A dobogóra hajt az u19-es csapat

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyulasport NKft.: Oláh, Máté, Szabó, Szász, Bíró L., Kocsis (Kukla Zs.), Oszlács (Hack), Boros (Kukla Á.) Bíró B., Kurta B. és Horváth. Csere: Rostás, Szabó D. és Torma. Vezetőedző: Szabó Attila.

A gyulai gárda a tabella ötödik helyéről várta ellenfelét, a korosztályos együttes két megnyert párharc után találkozott a bajnokság alsó harmadából érkező ellenfelével. Szabó Attila gárdája hat pontnyi távolságra állt bronzérmes riválisától, így mindenképpen szüksége volt a győzelemért járó pontokra.

A gyulai együttes kiválóan kezdte a találkozót, azonnal magához ragadta a játék irányítását. A gyulai rohamok miatt védekezésre kényszerült a vendégcsapat, így a füzesgyarmati gárda elsősorban a kontrákra rendezkedett be.

A futószalagon gyártott hazai helyzetek a 34. percben értek góllá, amikor Bíró Levente labdája talált utat a vendég kapuba. 1-0.

A vezető gól után felszabadultabban kezdett játszani a hazai gárda, a riválisa csupán villámgyors kontrákból veszélyeztette a gyulai kaput.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A második játékrészben már élesebben kirajzolódott a két csapat közötti különbség, amely hazai gólokban is megmutatkozott. Az 52. percben Oszlács Márton növelte csapata előnyét, a fiatal játékos a 63. percben megduplázta góljainak számát. 3-0.

A lefújás előtt néhány perccel Bíró Bence labdája vágódott a füzesgyarmati kapuba, tetemessé növelve a fürdővárosi csapat előnyét.

– Az első perctől kezdve támadólag léptünk fel, az utolsó passzokba viszont rendre hiba csúszott. Sokat támadva játszottunk, az ellenfél kontrára rendezkedett be, ebből pedig jó képességű játékosai révén többször is veszélyeztettek. Összességében nagyon jó hozzáállással sikerült magabiztos győzelmet arattunk egy jó képességű ellenféllel szemben – értékelt Szabó Attila.

A Gyulasport NKft. U19-es csapata győzelmével tovább tapad a riválisaira, így továbbra is hat ponttal van lemaradva a dobogós helyezéstől. A korosztályos együttes a következő fordulóban a Hódmezővásárhelyi FC gárdáját fogadja az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)