Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kevésen múlt a hazai pontrablás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. március 14. 15:00
Kevésen múlt a hazai pontrablás
Gyulai Amazonok–Nyírség NSC 01 (0-1)

Az NB II.-es labdarúgó-bajnokságban szereplő Gyulai Amazonok csapata a Nyírség NSC együttesét látta vendégül március 13-án. A Molnár Zoltánné vezette együttes a tabella középcsapata ellen lépett pályára.

lendületesen futballozott a hazai együttes

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyulai Amazonok: Farkas Vivien, Lehóczki Noémi, Mátyás Tímea, Lovas Laura, Nagy Enikő (Paál Dalma), Szerb Katalin, Hack Fanni (Szappanos Katalin), Kurai Nikolett, Mezei Virág, Komlósi Anna, Bartha Boglárka. Csere. Balogh Noémi. Megbízott edző: Molnár Ágnes.

A gyulai gárda kiválóan kezdte a tavaszi szezont, hiszen a rajtnál a BVSC Zugló együttesét fektette két vállra. A folytatásban is a bajnoki pontokért lépett pályára a Molnár-csapat, ám a Hatvan FC és az Újpest FC is meg tudta állítani a gyulai rohamokat. A folytatásban a tabella középcsapataként számom tartott Nyírség NSC együttese érkezett a fürdővárosi arénába, amely gárda ellen ismét pontszerzés reményében lépett pályára a hazai csapat.

A gyulai alakulat kezdte jobban a találkozót, már az első percekben átvette a játék irányítását. A hetedik percben kihagyott a hazai retesz, a vendégcsapat pedig szögletből megszerezte a vezetést.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Molnár Zoltánné együttes fokozta a nyomást ellenfelén, több alkalommal is átjutott a vendégcsapat védelmén.

– Ellenfelünk minden követ megmozgatva tördelte a játékot, így nem tudtunk a kapu előtt érdemi támadást véghez vinni. A második félidőben még jobban feljavultak a támadásaink, nagyrészt az ellenfél térfelén folyt a játék, de gólt nem sikerült szereznünk – ismertette Molnár Ágnes megbízott edző.

A taktikus játékkal építkező hazai együttes szinte a kapuhoz szögezte riválisát, ám a mezőnyben is kíméletlen nyírségi gárda a legutolsó pillanatokig meg tudta őrizni előnyét.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összességében az egy pontra minimum rászolgáltunk volna, így nagyon bosszantó az egygólos vereség. Labdabirtoklásban bőven meghaladtuk a nyírségieket, ennek ellenére nem sikerült a pontszerzés. Nem csüggedünk, hiszen a jövő a miénk, dolgozunk tovább – értékelt Molnár Ágnes.

A Gyulai Amazonok a következő fordulóban a dobogó harmadaik helyén álló Nyíregyháza Spartacus otthonában lép pályára.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)