görgényi ernő
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Mint írta a polgármester, a veszélyhelyzet ideje alatt a digitális oktatással érintett családokat segítő kormányzati intézkedések között szerepel a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás ingyenes igénybevételi lehetősége, ez azonban mobilinternet használata esetén nem érvényesíthető.
Gyula városában is található olyan településrész, utca, ahol a vezetékes internetszolgáltatás nem érhető el, azonban a 4G-hálózat révén megfelelő sávszélességű mobilinternet vehető igénybe – írta.
Az önkormányzat segítséget kívánnak nyújtani azoknak a családoknak, amelyek a veszélyhelyzet kapcsán elrendelt digitális oktatással érintett gyermeket nevelnek, életvitelszerűen lakott ingatlanukban a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás nem érhető el, és segítségre szorulnak.
Görgényi Ernő posztjában kiemelte, Gyula Város Önkormányzata kéri az érintett családokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Gyulai Polgármesteri Hivatal szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályával a 06-66/526-850-es telefonszámon vagy személyesen, ügyfélfogadási időben.























