Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Árvai Ádámot köszöntötték a Babaruha program keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2021. március 04. 13:00
Árvai Ádámot köszöntötték a Babaruha program keretében
Az apróság hetedikként érkezett a családba

Árvai Ádámot és családját köszöntötte Szabó Károly önkormányzati képviselő

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Árvai Ádámot köszöntötte Szabó Károly önkormányzati képviselő március 3-án a Babaruha program keretében.

A képviselő névre szóló babaruhával, Póka György festményével és virággal ajándékozta meg a gyermeket és családját.

– Amikor a nővérét, Zsüsztint köszöntötték négy évvel ezelőtt, azt mondtam, nem lesz kistestvére a legkisebb lányunknak – mesélte az édesanya, Árvainé Szilágyi Mariann. Hozzátette: bár hét gyermekük van, a férje nagyon szeretett volna egy közös kisfiút is. 

A csöppség anyukája azt is elmondta, Ádám igazi mintababa, eszik, alszik, nyugodt és barátságos. 

– Lányos anyukaként nem is gondoltam, hogy ennyire más, mégis nagyon örömteli egy kisfiút gondozni – fogalmazott.

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)