Fotó: Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Három helyszínre riasztották a gyulai hivatásos tűzoltókat kedden – közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
Gyulán, egy Szent István utcai közintézmény udvarán egy platánfa kettéhasadt, balesetveszélyessé vált ágait kellett eltávolítania a kiérkezett egységnek. Az eset során senki nem sérült meg.
Lökösházán egy mezőgazdasági vontató hajnalban villanyoszlopnak ütközött, ami eltört, így a rajta lévő vezetékek az úttest közelébe kerültek. Az esethez riasztott tűzoltók biztosították a területet a rendőrség és az áramszolgáltató kiérkezéséig. A balesetben senki nem sérült meg.
Elek és Lökösháza között, a 4444 számú út két oldalán műtrágyás zsákok gyulladtak ki. A tűzoltók kiérkezésekor már csak füstölés volt tapasztalható, amit kéziszerszámokkal szüntetettek meg. A tűz keletkezési oka ismeretlen, személyi sérülés nem történt – írták a portálon.