képünk a hazai találkozón készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Csongrád-Csanád megyei U19-es futsalbajnokságban szereplő Gyulai Amazonok csapata február 6. és 7. között a SZEOL SC Szeged és a Székkutas FC együttesével is szembenézett. Molnár Ágnes csapatának sikerült megtartania listavezető helyét.
A gyulai együttes szombaton a tabella alsó harmadába tartozó SZEOL SC Szeged csapatához látogatott. A százszázalékos teljesítménnyel listavezető gyulai gárda azonnal nyomás alá helyezte ellenfelét. A lendületes támadásokat vezető alakulat vezető góljára csak a 6. percig kellett várni, amikor Lovas Laura talált a szegedi kapuba.
A hazai csapat megpróbálta feltartóztatni a remek formában játszó fürdővárosi egyesületet, ám az sorra szerezte a gólokat. A remek teljesítményeknek köszönhetően a vendégcsapat hétgólos előnnyel várta a fordulást.
A gólzáporos első félidő után is folytatódott a gyulai fölény, az ellenfelén fogást nem találó hazai gárda pedig kiütéses vereséget szenvedett riválisától.
Gólszerzők: Lovas Laura 6, Hack Fanni 5, Futaki Fruzsina 3, Bartha Boglárka 2, Szappanos Katalin és Sztrein Virág.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Egy nappal később a fürdővárosi együttes a tabella élmezőnyébe tartozó Székkutas FC csapatát látta vendégül. Molnár Ágnes a találkozóról elmondta, ezúttal a fiatalabb játékosok is lehetőséget kaptak a bizonyításra.
A fiatal gárda a 4. percben ugyan egygólos hátrányba került ellenfelével szemben, ám a találat után a hazai együttes is rátalált a játék ritmusára.
– Az első gól Sovány Dorina nevéhez fűződik, majd a félidő vége előtt még Árgyelán Petra és Szappanos Katalin is betalált, így kétgólos előnnyel fordultunk a második játékrészre. A folytatásban is a mi játékunk dominált, egy látványos támadást Sztrein Virág fejezett be góllal, majd Sovány Dorina jegyzett újabb két gólt, beállítva ezzel a 6-1-es gyulai győzelmet – ismertette.
Gólszerzők: Sovány Dorina 3, Sztrein Virág, Árgyelán Petra és Szappanos Katalin.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Gyulai Amazonok U19-es futsalcsapata továbbra is veretlen a bajnokságban, maximális pontszámmal vezeti a tabellát. A korosztályos együttes a következő körben a negyedik helyen álló Hódmezővásárhelyi FC ellen lép pályára a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.
– A csapat mindkét nap kihozta magából a maximumot. Szombaton a mérkőzés elején enerváltabbak voltak a lányok, aztán fokozatosan lendültünk bele a játékba, és látványos gólokat szereztünk. Vasárnap egy erősebb mérkőzés várt ránk, nagyon örülök, hogy minden játékos ki tudta venni a részét a győzelmekből – értékelt Molnár Ágnes.


























