Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Három bűncselekményért is felelnie kell

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2021. január 28. 15:00
Három bűncselekményért is felelnie kell
Rendőrségi hírek Békés megyéből

Dombiratoson lopni próbált, Orosházáról pedig elvitt egy kisteherautót egy férfi. A járművet, amelynek a rendszámtábláit eldobálta, a rendőrök másnap megtalálták. A lopás kísérlet, járműönkényes elvétele és egyedi azonosító jellel visszaélés miatt indult büntetőeljárásban a rendőrség befejezte a vizsgálatot – írja a police.hu.

Betört egy egyházi közösség épületébe egy férfi 2020. november 15-én, délután Dombiratoson. Először bement a nyitott kapun az udvarra, majd a ház ablakán összetörte a farácsot, leszakította a szúnyoghálót, végül betörte az üveget. A helyiségek átkutatása közben azonban egy szabadnapos rendőr és ismerőse tetten érték, majd a szolgálatban lévő rendőrök kiérkezéséig visszatartották. Másnap a 20 éves dombiratosi férfi Orosházáról ellopott egy kisteherautót, amit a tulajdonosa járó motorral egy üzlet előtt hagyott. Dombiratosra ment vele, leállította, leszedte róla mindkét rendszámot és eldobálta azokat, majd hazament. A rendőrök a kisteherautót a hatósági jelzésekkel együtt egy nap alatt megtalálták. A férfinál tartott házkutatás során pedig előkerült a jármű indítókulcsa is, amit szintén visszaadtak a tulajdonosának. A fiatal férfit a nyomozók a dombiratosi eset miatt lopás kísérlete, míg az Orosházán történtekért járműönkényes elvétele és egyedi jellel visszaélés bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait január 27-én továbbította az ügyészségre.

 
 
 
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)