Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 101 évvel ezelőtt született Banathy Béla Heinrich

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2020. december 30. 12:00
Időutazás Gyulán – 101 évvel ezelőtt született Banathy Béla Heinrich
Évforduló

101 évvel ezelőtt, 1919. december 1-jén született Gyulán dr. Banathy Béla Heinrich (vitéz Bánáthy Béla) katonatiszt, cserkészvezető, rendszerkutató. Az 1930-as évek végén a Ludovika Akadémián tanult, itt felkérést kapott a cserkészet megszervezésére. Részt vett a háborúban. 1945-ben hagyta el Magyarországot. Ausztriában a menekült táborban volt, a menekültek között ifjúsági vezető lett, számos kezdeményezését megvalósították. 1951-től az USA-ban élt és dolgozott. A San José állami egyetemet tanult, majd doktorátusát a Berkeley-n szerezte meg 1966-ban. Munkásságának központjában a társadalmi rendszerek tervezésében használt alapfogalmak és alapelvek kidolgozása állt. Mind rendszerkutatóként, mind a cserkészet terén hírnevet szerzett. Meghalt Chico-ban, Kaliforniában 2003. szeptember 4-én.

Banathy Béla Heinrich

Forrás: wikimedia.org

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)