A TELJES LAPSZÁM ELOLVASHATÓ A GYULAI HÍRLAP ONLINE ARCHÍVUMÁBAN. E-ELŐFIZETÉS 3500 FT/ÉV
Ma már szinte hihetetlennek tűnik, hogy volt olyan időszak Gyula történetében, amikor a városban egyszerre 7–8 újság jelent meg. A napi- és hetilapok mellé ritkábban jelentkező folyóiratok és alkalmi kiadványok is társultak. Ha valaki felüti az elsárgult, foszladozó szélű újságokat, egy viszonylag jómódú, érdekeit képviselni tudó vidéki város ünnep- és hétköznapjait ismerheti meg. A lapok nagy száma, tartalmi sokszínűsége már önmagában is a városiasságot és a közélet demokratizmusát dokumentálja. A különböző érdekű és pártállású rétegek képesek voltak törekvéseiket színvonalasan megfogalmazni, képviselni, sőt terjeszteni. S hogy ennyi lap fenn tudta tartani magát, az bizonyítja, hogy az itt élők többsége nemcsak lakója, hanem öntudatos polgára volt Gyulának. Szükségük volt a friss és pontos információkra, hogy ismerjék és alakítsák városuk sorsát. Ma, amikor végre elérkezett a demokratikus társadalomépítés ideje, nem haszon nélkül való elővenni a régi lapokat, s felidézni a hagyományokat.
Mit mutatna k a „Békés", a „Békés Megyei Lapok", a „Gyula és Vidéke " egykori példányai – hogyan strukturálódott a város korábbi társadalmi és politikai élete? A tallózónak azonnal feltűnik, hogy az 1870-es évektől fogva milyen gazdag egyesületi élet folyt a megyeszékhelyen. A századforduló idején már közel negyven kör és egylet működött. Rendkívül fontos kulturális, társadalmi és politikai szerepet töltöttek be ezek a szervezetek. Volt közöttük olyan, amelyik területi alapon szerveződött, és egy városrészt képviselt, volt olyan, amelyik egy-egy társadalmi réteget tömörített, s működtek szép számmal jelentős szociális munkát végző, felekezeti alapon szerveződött egyesületek. Ki-ki vonzódásainak megfelelően választhatta ki azt, amelyiknek tagja kívánt lenni. A helyi közélet valódi fórumai voltak ezek a körök. A kisebb csoportoknak alkalmuk nyílt érdekeik megfogalmazására, ütköztetésére. A kisebb-nagyobb konfrontációk természetesen nem veszélyeztették a város társadalmi életének nyugalmát, éppen ellenkezőleg: hozzájárultak a különféle érdekeket egyesítő helyi politika kialakulásához. Emellett az egyesületek automatikusan kiválasztották és felkészítették a közszereplésre alkalmas embereket, akik azután a városi képviselő-testületben is szerephez juthattak. A nagyobb társadalmi súllyal bíró egyesületek tevékenységének széles teret szentelt a helyi sajtó. Minden fontosabb rendezvényről tudósítás jelent meg; a legnagyobb bevételt hozó bálok után a pénztáros nyilvános számadást jelentetett meg, s közölte azt is, hogy a befolyt összeget mire fordítják. Afféle verseny folyt a különböző egyletek között, a nagyobb bevétel, a résztvevők száma dokumentálta a kör erejét, társadalmi befolyását.
A helyi lapok újságírói árgus szemekkel figyelték a városi tisztségviselők, s a közigazgatás működését. Egy-egy késhegyig menő harcot hozó helyhatósági választás hosszú hetekig témát adott a szerkesztőknek. Közölték a programbeszédeket, részletesen bemutatták a jelölteket, s ha okot adtak rá, nem fukarkodtak a kritikával sem. A város polgárai különösen nagy figyelemmel kísérték a pénzügyek alakulását. Ilyenkor, december közepe felé, a „Békés” hosszú folytatásokban közölte Gyula következő évi költségelőirányzatát. Részletes bontásban hozták mind a kiadásokat, mind a bevételeket. A kiadások közül még olyan apró tételecske sem maradhatott ki, mint hogy mennyit költenek a városi órák karbantartására. A polgárok számára ez természetes volt, hisz minden adófizető tudni akarta, hogy célszerűen használják-e fel kemény munkával megkeresett pénzét. Még a legjámborabbak is megvadultak, ha úgy érezték, hogy az állam, illetve a város adóztatás címén könyékig nyúlva kotorászik a zsebükben.
A dualizmus éveiben a képviselő-testületi ülésekről szóló beszámolók is oldalakat tettek ki. Minden hozzászólást ismertettek, hogy ki-ki megismerhess e az egyes városi képviselők álláspontját, s megítélhesse, vajon legközelebb méltó lesz-e a bizalomra. Ha akadt valami jelentékenyebb vitás ügy, heteken, néha hónapokon keresztül sorjáztak az egymással vitatkozó cikkek.
Az igazi nagy attrakciók az országgyűlési választások voltak. Egy-egy képviselőválasztáson nemcsak az a korántsem lényegtelen kérdés dőlt pl., hogy vajon melyik parlamenti párt szaporítja eggyel képviselőinek számát, hanem az is, hogy lesz-e a városnak jól felkészült, méltó képviselője az országos politika színterén. Ahogy közeledett a választás ideje, megélénkült az élet a pártok és a nagyobb egyletek székházaiban. Minden versengő fél igyekezett ismert és köztiszteletnek örvendő tekintélyes jelöltet állítani. Nagyon meg kellett gondolni a döntést, mert ha a jelölt múltjában csak egy kicsinyke folt is akadt, azt az ellentábor kegyetlenül kihasználta. A választás napjának közeledtével megkezdődött az igazi korteshadjárat, immáron a mandátum várományosának kellett helytállnia magáért. Olykor ezer főre menő hallgatóság előtt zajlottak a választási gyűlések. Nagy próba volt egy-egy ilyen fellépés, a hallgatók kérdezték, sőt közbekiabáltak. Ha a jelölt nem volt elég szellemes, esze nem vágott, nyelve nem forgott kellőképpen, hamar felcsattant a pfujolás vagy, ami még rosszabb, a megsemmisítő nevetés. A korteskörutak során a képviselőjelölt felkereste a városban működő egyleteket, köröket; az igen tekintélye s Németvárosi Olvasókör egységes fellépés esetén döntően befolyásolta a választás kimenetelét.
A dualizmus éveiben a képviselőjelölt egyes családoknál is látogatást tett, hogy minél pontosabban informálódjon, s egyben népszerűsítse magát. A kapcsolat a választások után sem szakadt meg, a helyi lapok folyamatosan követték a város képviselőjének tevékenységét. A Gyula érdekében végrehajtott akciókat, jól sikerült parlamenti felszólalásokat zajosan ünnepelték. Ha baklövést követett el a képviselő, az alulmaradta k hangja erősödőt fel, vitriolos hangú glosszákban „méltatták” a honatya „rátermettségét”.
Ha valaki csupán a „Békés”-t lapozgatja át, akkor is bizton megállapíthatja , hogy nem felel meg a valóságnak az a gyakran sugalmazott gondolat, hogy nekünk nincsenek demokratikus hagyományaink.
