Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 11 súlyos és 41 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. december 19. 08:10
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 11 súlyos és 41 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök december 18-án 54 személyi sérüléssel járó közúti baleset helyszínén intézkedtek Magyarország területén. Két balesetben két ember életét vesztette, 11 baleset súlyos, 41 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 221 személyt fogott el, 52 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 65 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 153 személyt állítottak elő, köztük 87 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további három személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 100 esetben történt.

A rendőrök és katonák 485 Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. További 91 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon. Magyarország területén egy határsértőt fogtak el a rendőrök.

Ugyancsak ezen a napon további kilenc személy ellen embercsempészés bűntett miatt, két fővel szemben pedig közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)