Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kék lesz az Almásy-kastély a gyermekjogi világnapon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • GYH • HÍREK • 2020. november 19. 17:30
Kék lesz az Almásy-kastély a gyermekjogi világnapon
Lámpák segítségével festik kékre a kiállítóhelyet november 20-án

Kék színű fényfestést kap a gyulai Almásy-kastély a gyermekjogi világnapon, november 20-án. Rendezvényt a koronavírus-járvány miatt nem tartanak, a kastély különleges világításával hívja fel a figyelmet a gyermekek jogaira – tájékoztatott közleményében a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc NKft.

a koraszülöttek világnapján lilába öltözött az almásy-kastély 

Fotó: Incze László

Emlékeztettek: 1989. november 20-án lépett életbe a gyermekjogi egyezmény, amelyet Magyarország az elsők között ratifikált. Ez összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára, így a gyermekek életben maradását, fejlődését, védelmét és a társadalomban való részvételét biztosító jogokat.

Az UNICEF Magyarország több éve kampányokat szervez november 20-án, hogy felhívja a figyelmet az alapjogokra. Az elmúlt években a gyerekek ezen a napon birtokukba vehették az Országházat, valamint a rendőrség, a katasztrófavédelem, a MÁV és BKK központját, szerkeszthettek újságokat, tanulhattak mentősöktől, és beleshettek a színházi kulisszák mögé. Idén a programok elmaradnak, de az épületfestések megvalósulnak.

Az UNICEF színe a kék, így a gyermekjogokra emlékeztetve az elmúlt években november 20-án kékbe borult többek között a sydney-i operaház, az isztambuli Boszporusz-híd és a New York-i Empire State Building. Idehaza kék díszkivilágítást kapott egyebek mellett a Lánchíd, a Műcsarnok és a Magyar Tudományos Akadémia homlokzata.

A közleményben kiemelték: idén a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont is csatlakozott a kezdeményezéshez, az épületet lámpák segítségével kékre festik november 20-án.

Hangsúlyozták: az egykori főúri épület munkatársai fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást, legutóbb három nappal korábban, a koraszülöttek világnapján világították meg lila színnel a kastélyt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)