Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 6 haláleset, 6 súlyos és 30 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. november 11. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 6 haláleset, 6 súlyos és 30 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 42 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 6 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 6 ember vesztette életét, 6 súlyos és 30 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 206 személyt fogott el, közülük 44 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 70 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 166 személyt állítottak elő, köztük 95 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 8 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 81 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 276 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 64 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. 

Hazánk területén 5 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, 5 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)