Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Trianonra emlékeztek a gyulai diákok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2020. november 05. 10:30
Trianonra emlékeztek a gyulai diákok
A könyvtárba ment a történelemóra

dézsi jános könyvtárigazgató

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Házhoz megy a történelem sorozat keretében, Trianon századik évfordulója alkalmából tartottak rendhagyó történelemórát gyulai diákoknak november 4-én a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. 

Dézsi János, a könyvtár igazgatója köszöntőjében a Székelyudvarhelyen töltött könyvtári gyakorlatára emlékezett vissza.

– A székelyudvarhelyi líceum könyvtárában voltunk gyakorlaton 1992-ben. Nem mindennapi élmény volt, hogy messze a határtól is magyarul tudtunk beszélni mindenkivel. Ellátogattunk a régi határhoz, a Hargitán láttuk a kövekből kirakott magyar városok nevét, amit az anyaországból érkezett turisták alkottak – emlékezett vissza Dézsi János

Bagyinszki Zoltán, a programsorozatot szervező Október 23. Alapítvány kuratóriumi elnöke lapunknak elmondta: fontosnak tartják, hogy a fiatalok részt vehessenek ismeretterjesztő, múltidéző eseményeken. 

 

Bagyinszki Zoltán kuratóriumi elnök

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Történelmi előadásunkon a trianoni békediktátum eseményeit és annak tragikus következményeit idéztük fel. Fodor György kurátorunk a történésekről beszélt, én pedig az elcsatolt területekről vetítettem képeket a fiataloknak – ismertette Bagyinszki Zoltán

Mint megtudtuk, a diákok gróf Apponyi Albert trianoni beszédéről is hallhattak a rendhagyó történelemóra keretében.

A kuratóriumi elnök elmondta: a programot koszorúzással zárták.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)