Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Szegedi Kürtkvartett koncertjére várnak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2020. november 04. 13:00 • Frissítve: 2020. november 04. 13:50
A Szegedi Kürtkvartett koncertjére várnak
Programajánló

Világóra

November 6-án, pénteken 16 órától a Szegedi Kürtkvartett, november 13-án, pénteken 16 órától a Kalungu ütőegyüttes ad ingyenes koncertet a Világóránál a Térzene program keretében. A koncerteket rossz idő esetén a művelődési házban tartják meg.

Online levéltári konferencia

November 5-én, csütörtökön 10 órától Akik formálták a világot – A társadalmi szerepvállalás változatai címmel tart online konferenciát az MNL Békés Megyei Levéltára, az előadásokat a www.facebook.com/mnlbeml oldalon tekinthetik meg az érdeklődők. A konferencián előadást tart Romsics Ignác egyetemi tanár, akadémikus, Dusnoki-Draskovich József, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott tanára, Héjja Julianna Erika főlevéltáros, Németh Csaba levéltáros, Sáfár Gyula, a levéltár igazgatóhelyettese, Erdész Ádám, a levéltár igazgatója és Bódán Zsolt levéltáros.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)