Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rengeteg turista kolbászol Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2020. október 24. 10:05
Rengeteg turista kolbászol Gyulán
Több állomáson várják kóstolókkal és programokkal az érdeklődőket a fürdővárosi gasztroséta keretében

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A 150 éves gyulai kolbász áll a középpontjában a Gyulai kolbászolás elnevezésű gasztrosétának, melyet október 23–24-én tartanak a fürdővárosban. Az érdeklődőket hét állomáson várják kóstolókkal és szórakoztató programokkal, emellett főzdelátogatásokon, tematikus idegenvezetéseken és nyereményjátékon is részt vehetnek.

Az esemény egyik állomásán, a Világóránál a szervező Gyulahús Kft. kedveskedett kóstolóval az érdeklődőknek. Az első napon a látogatókat többféle kolbásszal, kolbászos pogácsával, gyulai pálinkákkal, négyféle helyi csapolt sörrel, különleges forralt borokkal és egyéb finomságokkal várták, a jó hangulatról pedig a Dongó együttes, a Pernahajder Campbell Akusztik és Hevesi Imre koncertje gondoskodott.

A többi állomáson, a Creppy Palacsinta Bistróban, a Patrióta Gyulai Kisvendéglőben, a Gyulai Pálinka Manufaktúra mintaboltjában, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont kávézójában, a Sörterasz by Cornerben és a Gyulai Várfürdő téli pihenőjében szintén kóstolókkal várják a turistákat és a helyieket, akik három főzdébe, a Viharsarki Serneveldébe, az Elixbeerhez és a Gyulai Pálinka Manufaktúrába is ellátogathatnak. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Gila Éva, a szervező Gyulahús Kft. marketingmenedzsere lapunknak elmondta: évről évre a cég méteres kolbásza a legnépszerűbb termék a hasonló eseményeken.

– Egyrészt érdekesség a turisták számára a hatalmas kolbász, ami csak ilyen alkalmakkor kapható, másrészt olyan újságpapírba csomagoljuk a terméket, amelyen a helyi kolbász története olvasható – árulta el. 

A Szlama család Szegedről érkezett Gyulára. Lapunknak azt mesélték, előre készültek az eseményre, így nem volt számukra meglepetés a sok sátor és a kóstoló. 

– Két gyermekünkkel jöttünk a városba. Az interneten láttuk, hogy mivel készülnek Gyulán, úgy gondoltuk, ide is kilátogatunk. Előtte a várban voltunk, és sütizni, talán még a kastély is belefér, ha a gasztroprogram helyszíneit már bejártuk – mondta el a családfő. 

A program október 24-én zenével, kóstolókkal és kolbászos fogásokkal folytatódik a  fürdővárosban.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)