Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Orvos-Tóth Noémi tart előadást Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2020. szeptember 30. 13:00
Orvos-Tóth Noémi tart előadást Gyulán
Programajánló

Október 2-án Orvos-Tóth Noémi tart előadást az Erkel Ferenc Művelődési Központban

Forrás: azeletmegminden.hu

Gyulai Várszínház

Október 1-jén, csütörtökön 17 órától Harag György rendezőre, színészre emlékezik a Gyulai Várszínház és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A teátrum kamaratermében 17 órakor tablókiállítás nyílik. A közönségét Elek Tibor igazgató köszönti, a tárlatot Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára nyitja meg. 17.15-től Lukács Sándor színművész, az MMA rendes tagja beszél a Caligula helytartója című előadásról és Harag György munkásságáról, 17.30-tól pedig Márkus Béla irodalomtörténész, az MMA levelező tagja mutatja be az Át akarta ölelni az egész világot – Harag György színháza című könyvet. 17.45-től archív felvételekből készített filmösszeállítást láthat a közönség Harag György rendezéseiről.

 

Várkert

Október 2-án, pénteken 16 órától az amatőr zenészekből, zenetanárokból és diákokból álló Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar ad ingyenes koncertet a várkertben a Térzene program keretében. Október 9-én, pénteken 16 órától a Szegedi Harsonaegyüttes ad ingyenes koncertet a várkertben a Térzene program keretében.

 

Művelődési ház

Október 2-án, péntek 19 órától Orvos-Tóth Noémi mutatja be az Örökölt sors című könyvét az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A jegyek 2400 forintba kerülnek.

 

Mogyoróssy-könyvtár

Az Őszi könyvtári hét keretében több programot is tartanak a városi bibliotékában. Október 5-én, hétfőn 14 órakor nyílik meg a megújult Simonyi-emlékkiállítás. Október 6-án, kedden 10 órától Aradtól Gyuláig címmel online családi kvízvetélkedőt tartanak. Október 7-én, szerdán 11 órakor Képek a múltból címmel gyűjtőakció indul, a szervezők archív fényképeket várnak a könyvtár múltjából és Simonyi Imréről. Október 8-án, csütörtökön 11 órától a könyvtárosok mesélnek a gyereknek. Október 9-én, pénteken 11 órától Gyógyító mesék címmel Kisné Czeglédi Márta tart online ajánlót. Október 10-én, szombaton 10 órától Vetési Sándorné Rózsa néni tart kézműves-foglalkozást. Az október 5–10-ig tartó időszak a „megbocsátás hete” is, amikor a későn visszavitt könyvekért nem számolnak fel késedelmi díjat.

 

Gyulai Várfürdő

Október 2–4. között tartják a fürdőben a Szaunázók hétvégéjét. Az említett napokon 13, 15 és 17 órától szaunafelöntésekkel várják a látogatókat, október 3-án 16 órától pedig szezonnyitó szaunaprogramot tartanak. Október 3-án éjszakai wellnesszel és hatféle felöntéssel kedveskednek az érdeklődőknek.

 

Gazdaklub

Október 3-án, szombaton 10 órától Gyarmati Sándorra emlékeznek a Szent László utca 1/A szám alatt található gazdaklubban. A Gyulai Gazda- és Polgári Egyesület rendezvényén Werner György elnök mond beszédet, majd emléktáblát avatnak, és megnyitják a helyszínen nyílt fotókiállítást. Az esemény után ebédre és beszélgetésre várják a résztvevőket.  

 

Október 6.

Október 6-án, kedden 11 órától az aradi vértanúkra emlékeznek az 1848/49-es Honvédtiszti Emlékhelynél. A helyszínen a Honvédelmi Minisztérium képviselője mond beszédet. Közreműködik: Dóczy Péter színművész, Tolcsvay Béla énekes-gitáros, zeneszerző és az Erkel Ferenc vegyes kar. A szervezők azt kérik, a résztvevők tartsák be a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását szolgáló szabályokat. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)