Fotó: nak.hu
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hangsúlyozza: továbbra sem kell majd aggódni amiatt, hogy hiány lenne az alapvető élelmiszerekből. Az élelmiszer-ellátásban nem lesz fennakadás, a hazai élelmiszerek biztonságosak, az előállítás során szigorúan követik az előírásokat – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A köztestület emlékeztet arra, hogy tavasszal a lakosság nagy része – feleslegesen – felvásárlásba kezdett; jelenleg szerencsére nincsenek erre utaló jelek. A kamara tavasszal is felhívta a figyelmet arra, hogy nincs ok pánikszerű felvásárlásokra, „Ne spájzolj!” néven kampányt is indított.
A következő hónapokban a fogyasztók is felismerték, hogy nem volt és nincs ok aggodalomra az ellátás folyamatossága miatt. Magyarország – adottságai révén – nemcsak hogy önellátó élelmiszerből, de egyben jelentős élelmiszer-exportőr is. A járványhelyzetben különös jelentősége van ennek: a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar folyamatosan képes biztosítani a lakosság számára az élelmiszereket, de az ország termelési potenciálja még ennél jóval magasabb szintre is emelhető.
Mint írták, az élelmiszeripar a harmadik legnagyobb feldolgozóipari ágazat hazánkban, az 5400 aktívan működő élelmiszer-vállalkozás közvetlenül mintegy százezer embert foglalkoztat, a magyar mezőgazdaság által megtermelt alapanyagok 65 százalékát dolgozza fel minőségi élelmiszerekké.
Magyarország élelmiszer-termelésénél mindig elsődleges szempont a belső piac ellátása, és csak ezt követően történik meg a felesleg exportja. A hazai kiskereskedelmet tekintve pedig elmondható: a boltok polcain évek óta az élelmiszerek több mint kétharmada hazai áru – olvasható a közleményben.