Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
Germán Grétát és édesanyját, Germánné Kiss-Balogh Edinát köszöntötte a városi Babaruha program keretében Kiss Tamásné önkormányzati képviselő szeptember 17-én.
Az édesanya elmondta: kislánya januárban született 3120 grammal, a család első gyermekeként. Hozzátette: valószínűleg lesz kistestvére, bár ezen egyelőre még nem gondolkodnak a párjával.
Mint megtudtuk, Gréta kiegyensúlyozott baba, jól alszik, jól eszik, és – ahogy az édesanya fogalmazott – nem is hisztis.
– Gréta napról napra ügyesebb, nagyon szeret beszélni, és mióta megtanult átfordulni, nagyon sokat mozog – mesélte Germánné Kiss-Balogh Edina
Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
Azt is elárulta, hogy a névválasztásnál az elsődleges szempont az volt, hogy a kislány névnapja távol legyen a születésnapjától, így olyan keresztnevet kerestek, ami június és szeptember közé esik.
Grétát és anyukáját egyedileg hímzett babaruhával, Póka György festményével és virággal ajándékozta meg Kiss Tamásné.



























