Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kormányszóvivő: szigorúan be kell tartatni a járványügyi szabályokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2020. szeptember 14. 10:45
Kormányszóvivő: szigorúan be kell tartatni a járványügyi szabályokat
A tavaszi helyzethez képest most nem fogják újra lezárni az országot

A kormánynak nem az a célja, hogy büntessen, de a járványügyi szabályokat szigorúan be kell tartatni – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, a tavaszi helyzethez képest most nem fogják újra lezárni az országot – ezzel egyébként a nemzeti konzultáció alapján az emberek is egyetértenek –, de ahol elő van valami írva, azt szigorúan be kell tartatni. Ezen rendelkezések között megemlítette, hogy a boltokban és a tömegközlekedési járműveken maszkot kell hordani, nem szabad látogatni a kórházakat és a szociális intézményeket.

A konzultációból az is kiderült, hogy az emberek nem szeretnék, ha a munkahelyük veszélybe kerülne, és azt sem, ha az iskolák bezárnának. Ezért célzottan kezelik majd a fertőzés felbukkanását az oktatási intézményekben, ennek része, hogy október 1-től csak úgy léphetnek be az iskolába a diákok, ha előtte megmérik a testhőmérsékletüket – mondta.

Szentkirályi Alexandra felhívta a figyelmet, már eddig is több ezer milliárd forintba került a járványügyi védekezés, de ennek is köszönhetően a vírus nem tudott akkora pusztítást okozni, mint máshol. Emlékeztetett, júliusban 4,7 százalékos volt a munkanélküliség, ami az Európai Unióban 7,7 százalék volt.    

Az eddigi intézkedések mellett a kormány további gazdaságvédelmi eszközök bevezetésén dolgozik, amelyek azt szolgálják, hogy további munkahelyeket védjenek meg, és újabbakat teremtsenek – emelte ki.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)