Fotó: Gyulai Hírlap
A látogatók és a munkatársak védelme érdekében több új intézkedés is életbe lépett az Erkel Ferenc NKft. kiállítóhelyein, az Almásy-kastélyban, a gyulai várban, az Erkel Ferenc Emlékházban, a Ladics-házban és a Kohán Képtárban, valamint a művelődési központban – közölte a gyulakult.hu.
Fábián Tamás kommunikációs vezető elmondta: a látogatóknak többek között azt javasolják, hogy viseljenek maszkot, tartsák be a legalább másfél méteres biztonsági távolságot, és használják rendszeresen a kihelyezett kézfertőtlenítő szereket. Emellett azt kérik, hogy a jegyet váltók válasszák a kártyás fizetési módot, ami az Almásy-kastélyban, a várban és az Erkel-emlékházban biztosított.
A szakember tájékoztatása szerint az Almásy-kastélyban és a várban a tárlatvezetések létszámát 15 főben maximalizálták. A részvételi szándékot a látogatóknak a pénztáraknál kell jelezniük, ahol sorszámot kapnak.
Azok számára, akik lemaradnak a tárlatvezetésekről, a várudvaron, illetve a kastély előtt adnak általános tájékoztatást az adott kiállítóhelyről, ezzel segítve a bejárást. Az előre bejelentkezett, tárlatvezetést kérő csoportokat a létszám felezésével-harmadolásával, illetve eseti munkaszervezéssel szolgálják ki – nyilatkozta Fábián Tamás.
A gyulakult.hu portálon megjelent tájékoztató azt is kiemeli: a korlátokat, az eszközöket és a mosdókat óránként fertőtlenítik a kiállítóhelyeken.

























