Egervári-Duska Tímea
Fotó: Gyulai Hírlap
– Mintegy 30 éves kutatómunka előzte meg az egyedülálló gép, az LPG kifejlesztését. A bőrfiatalító és alakformáló kezelés a legmakacsabb területekre is hatással van, ott is segít, ahol már a diéta és az edzés is csődöt mondott – mutatta be a módszert Egervári-Duska Tímea, az újonnan nyílt szalon vezetője.
Elmondta: az LPG-kezelés egy speciális ruhában történik, amely a kezelés hatékonysága mellett a higiéniát is biztosítja. Hozzátette: az eredmény már három-négy alkalom után látható.
– Általában 12 alkalmas kezelést javaslok, a későbbiekben pedig kéthetente egy kezelést, fenntartó jelleggel – fejtette ki az üzletvezető.
Mint megtudtuk, a módszer első fázisa az állapotfelmérés, amelynek során megbeszélik a vendég célját, és kiértékelik az életmódját is. A fájdalommentes kezelést személyre szabottan végzik el, a problémás területek és a kötőszövet állapotának megfelelően. A sejtek mechanikus állapotának stimulálásával az LPG-kezelés elősegíti a méreganyagok távozását és a bőr feszességének megőrzését.
Egervári-Duska Tímea elmondta, hogy a cellulitis, vagyis a narancsbőr a nők mintegy 90 százalékát érintő probléma. Az LPG a lazább és a fibrózisos kötőszövet esetén is hatékony segítséget nyújt, valamint a szülés, a várandóság és a hirtelen fogyás esetén is segít a bőr megfiatalításában – emelte ki.
– Az arcbőr feszessé tételében is nagy segítséget nyújthat az LPG, a kezelés kémiai anyagok nélkül történik, és már az első kezelés után észrevehető az eredmény – hangsúlyozta az üzletvezető. Hozzátette: a mechanikus módszer segít abban, hogy a kollagén, az elasztin és a hyaluron újratermelődjön a bőrben, ezáltal kisimulnak a ráncok, feszessé válik a bőrtónus.
További információ: 06-30/440-1728, Facebook: Infinity LPG Endermologie Szalon.
























