Egy pályázatnak köszönhetően augusztus 7-én két gyulai bölcsődében tartottak sportnapot a legkisebbeknek. Az eseményen gyümölcs- és zöldségkóstolóval is kedveskedtek a gyerekeknek.
Üveges Annától, a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének vezetőhelyettesétől megtudtuk, az eseményt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, pályázati forrásból szervezték meg.
– Egy vissza nem térítendő támogatást kaptunk, amelyet arra fordítunk, hogy a legkisebbeket igyekezzünk az egészséges életmódra, a megfelelő higiéniára és a megfelelő táplálkozásra nevelni – fejtette ki lapunknak az intézményvezető-helyettes.
Elmondta: a tematikus napot továbbiak követik, még ebben a hónapban egészségnapot is szerveznek a gyulavári és a törökzugi bölcsődében.
Mint megtudtuk, a következő programon a helyes kézmosással, a köhögési etikettel és a higiéniával kapcsolatos legfontosabb információkat igyekeznek majd átadni a bölcsődéseknek.
– A két tematikus nap után egy harmadikat is szervezzünk augusztusban, akkor ismét sport- és egészségnappal várjuk a legkisebbeket – tette hozzá Üveges Anna.