Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 70 évvel ezelőtt hunyt el Tarpai Ottó

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2020. augusztus 07. 12:00
Időutazás Gyulán – 70 évvel ezelőtt hunyt el Tarpai Ottó
Évforduló

70 évvel ezelőtt, 1950. augusztus 28-án hunyt el Gyulán Tarpai Ottó [Schreiber Ottó] (született 1882-ben) gimnáziumi tanár, polgári fiúiskola igazgatója. Középiskolai tanulmányait Kolozsvárott és Csíksomlyón végezte. Tanári diplomát matematika és természettudományi szakon szerzett, majd a nagyszombati gimnázium tanára lett. 1909-től élt és dolgozott Gyulán, 1926-ig a gimnáziumban tanított, majd az általa megszervezett polgári fiúiskola első igazgatója lett. Nagy érdeme, hogy a polgári fiúiskolát új épületbe költöztette át. Számos társadalmi funkciót töltött be. Tagja volt többek közt a városi képviselő-testületnek, a Békés vármegyei testnevelési bizottságnak, elnöke a gyulai és a vármegyei cserkészbizottságnak, a városi építészeti és szépítészeti bizottságnak.

tarpai ottó

Forrás: gyula-info.extra.hu

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)