A közleményben emlékeztettek: a koronavírus-járvány megakasztotta a nyári nagyrendezvények előkészítését, így a Gyulai Végvári Napokat sem tudta a cég idén megszervezni. Ennek ellenére az eseményen rendszeresen részt vevő hagyományőrzők közül néhányan a városba érkeznek a gyulai Kerecsényi László Íjász Egyesület kezdeményezésére.
A közlemény leszögezi, az Erkel Ferenc NKft. közreműködésével szervezett rendezvény nem az országszerte ismert Gyulai Végvári Napokat „pótolja”, ezért a programkínálata is szűkebb. A részletes programsorról hamarosan lapunk is beszámol.
A hagyományőrző napok mellett a cég más programokat is kínál az érdeklődőknek, a szintén újonnan indított Rondella Terasz-esték keretében családi programokkal, élő zenés koncertekkel és retró utcabállal várják a gyerekeket és a felnőtteket.
Július 25-én a Térzene program is folytatódik, a gyulai vár tövében ezúttal a békéscsabai Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar ad ingyenes szabadtéri koncertet.
A várban és a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban garantált programokkal is várják az érdeklődőket a hétvégén. Az erődítményben solymászbemutatót tartanak, korhű ruhába lehet öltözni, be lehet nézni a kovácsműhelybe, és a lúdtollal való írást is ki lehet próbálni. A kastélyban gyertyafény melletti tárlatvezetést tartanak, amit pénteken a 19. századi divatról, szombaton a korszak gasztronómiájáról szóló előadás egészít ki. A látogatóközpontban a főúri vadászatról is hallhatnak az érdeklődők szombaton délután, a programot rókasimogató követi.























