Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 4 haláleset, 31 súlyos és 94 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. július 20. 08:05
Az elmúlt 72 óra az utakon: 4 haláleset, 31 súlyos és 94 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök július 17. és 19. között 129 személyi sérüléssel járó közúti baleset helyszínén intézkedtek Magyarország területén. Négy halálos kimenetelű balesetben négy személy vesztette életét, 31 baleset súlyos, 94 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 601 személyt fogott el, 74 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 418 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 589 személyt állítottak elő, köztük 301 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 53 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 351 esetben foganatosítottak.

A rendőrök és katonák 203 Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. További 47 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Hazánk területén 16 határsértőt fogtak el, egy személy ellen közokirat-hamisítás, hat személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)