Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 17 súlyos és 30 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. július 02. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 17 súlyos és 30 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 51 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 személy vesztette életét, 17 súlyos és 30 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 177 személyt fogott el, közülük 41 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 106 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 249 személyt állítottak elő, köztük 152 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 10 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 130 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 42 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 62 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 4 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 3 fő ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)