Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Készülnek a teljes körű nyitásra a Gyulai Várfürdőben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2020. június 18. 13:00
Készülnek a teljes körű nyitásra a Gyulai Várfürdőben
A vezetőség a részletszabályok kidolgozására vár

A részletszabályozásokkal még nincsenek tisztában, de már készülnek a teljes körű nyitásra a Gyulai Várfürdőben – tudtuk meg Kun Miklós ügyvezetőtől.

Kun Miklós elmondta, hogy a frissen megjelent rendeleteket úgy értelmezik, hogy minden eddigi korlátozást feloldottak, tehát az összes medencéjüket üzemeltethetik a strandon, de amíg nincsenek tisztában a részletszabályozásokkal, addig várniuk kell.

Hozzátette: egyelőre nem tudják, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ milyen rendelkezéseket fog hozni például a maszkviselésről, a lázmérésről, illetve arról, hogy egyszerre hány vendéget engedhetnek be a fürdő területére.

Kiemelte, hogy így is készülnek a nyitásra, ugyanis a termálvizes medencékből a mai nap folyamán levették a vízmintát, ennek 4-5 nap múlva lesz eredménye, akkor nyithatók lesznek. Feltöltötték már az összes vízforgatós medencét is, kivéve a 25 méteres uszodát, mert itt elkezdődik a TOP-os pályázatból megvalósuló energetikai korszerűsítés.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)