Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Újra kinyitnak a könyvtárak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2020. június 15. 16:30
Újra kinyitnak a könyvtárak
Június 22-től a központi és a gyulavári fiókkönyvtár is várja a látogatókat

Június 15-től hatályba lépett az a rendelet, amely lehetővé teszi a könyvtárak újbóli látogatását. Mindez azt jelenti, hogy lehetőség van a gyulai könyvtár eddigi korlátozásainak feloldására – tudtuk meg Dézsi Jánostól, a bibliotéka igazgatójától.

Dézsi János elmondta: pünkösd óta a központi könyvtárban és a gyulavári fiókkönyvtárban már volt mód a könyvek visszaadására, kölcsönzésére, valamint a beiratkozásra, a másolásra, a szkennelésre és a nyomtatásra is. Június 19-ig nem változik ez a szolgáltatási kör, június 22-től, hétfőtől azonban már látogathatók lesznek a könyvtár terei.

Az igazgató elmondta, újra lehet válogatni a polcokról, helyben újságokat és könyveket olvasni, illetve a központi könyvtár már szombatonként is fogadja a vendégeket. Az eddig nem szolgáltató törökzugi fiókkönyvtár június 19-től fogadja a látogatókat.

Dézsi János felhívta a figyelmet arra, hogy amíg tart a kötelező maszkviselés, addig a gyűjtemények is csak így látogathatók, és kérik a kihelyezett kézfertőtlenítők használatát is.

A bibliotéka igazgatója kiemelte, rendezvényeket egyelőre nem szerveznek a könyvtárban, viszont a központi könyvtár augusztusban már nem csökkenti szolgáltatásait, tehát a tervek szerint egész nyáron teljes nyitvatartással várják vendégeket.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)