az online bolt virtuális polca, használata pedig nagyon egyszerű!
Forrás: mindenthazhoz.bolt.hu
Mindenthazhoz.bolt.hu néven és webcímmel indult virtuális csemegebolt Gyulán. Az új online üzlet megálmodói azt vállalják, hogy mindent házhoz szállítanak, amit egy átlagos élelmiszerüzletben vásárolhatnánk.
– A tűzijáték az első, ami megszűnik és jó eséllyel az utolsó üzlet, ami majd újra beindul a járványhelyzet elmúltával. Vannak saját embereink és teherautóink, úgyhogy el kezdtünk gondolkodni azon, hogy mit tegyünk. A Real C+C raktáráruházak árukészletét felhasználva indítottuk útjára ezt az online vállalkozást, amiben jelenleg 2500 termék áll rendelkezésre, ez a termékkör természetesen folyamatosan bővül – mondta el a tulajdonos.
– Egy középárat igyekeztünk létrehozni, ami miatt érdemes lesz tőlünk vásárolni. Egyelőre Gyulán és Békéscsabán szállítunk házhoz, ennek ára 10 000 forint fölötti vásárlás esetén ingyenes, 3 ezertől 10 ezer forintig pedig 300 forint rendelésenként – ismertette az ötletgazda.
– Vannak megrendeléseink, és ha ez így marad, akkor a járványhelyzet után is folytatjuk ez az új szolgáltatást. Véleményem szerint egy ilyen kényelmi szolgáltatás minden időszakokban hasznos lehet – emelte ki.
A tulajdonos azt tervezi, hogy Kétegyháza, Doboz, Szabadkígyós, Sarkad irányába is bővítik majd az online bolt szállítási szolgáltatásait.
– Szeretnénk a helyi termelők zöldségeit, gyümölcseit is árulni. Kapható nálunk permetezésmentes uborka és paradicsom, de további őstermelők jelentkezését is várjuk, mert szívesen forgalmazzuk a helyi portékákat – tette hozzá Leskovicsné Tóth Mária.