müller cecília
Fotó: koronavírus.gov.hu
Müller Cecília közölte, hogy az idősotthonokban zajlik a járványügyi ellenőrzés, kiemelt figyelmet fordítanak a magasabb létszámú intézményekre. Ez azonban nem kizárólag ellenőrzést, hanem segítségnyújtást is jelent – emelte ki.
A tisztifőorvos beszámolt arról is, hogy ezekbe az intézményekbe már jelentős mennyiségű védőeszközt szállítottak ki. Példaként említette, hogy budapesti intézményeknek a Fővárosi Kormányhivatal 36 800 kesztyűt és 262 600 maszkot osztott ki, a jövő héten pedig újabb egyéni védőeszközöket juttatnak el hozzájuk.
Mint elmondta: a járványgörbe ugyan lapos, ám napról-napra emelkedik a fertőzöttek száma, vagyis várhatóan belépünk a tömeges megbetegedések szakaszába. Közlése szerint 1776 a regisztrált fertőzöttek száma és újabb 14 haláleset történt, amivel 156-ra emelkedett az elhunytak száma. A Pesti úri idősotthon lakói közül 18-an váltak a fertőzés áldozatává. Eközben 847 embert ápolnak korházban, akik közül 63 személynek súlyos az állapota, őket géppel lélegeztetik – sorolta.
Felidézte, hogy az elmúlt napokban nagy visszhangot keltett a kórházi ágyak felszabadítása. Mint mondta Magyarországon 66 ezer kórházi ágy van, amelyeknek általában csak 65-70 százaléka foglalt. Mindez pedig azt jelenti, hogy csupán az ágyak 15 százalékát kell felszabadítani ahhoz, hogy az ágyak fele üres legyen.
Hangsúlyozta, hogy a betegek áthelyezéséről, illetve hazabocsátásáról minden esetben orvosszakmai alapon döntenek. Vagyis az nem történhet meg, hogy úgy küldjenek haza egy beteget, hogy az kedvezőtlenül befolyásolja az egészségügyi állapotát – szögezte le. Ezzel kapcsolatban arra bíztatott mindenkit, hogy probléma esetén jelezze azt az intézménynek, a betegjogi képviselőnek vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központnak.
Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy országszerte 1035 idősotthoni egységet tartanak nyilván. Az ellenőrzést a legnépesebbekkel kezdik és a jövő héten várhatóak a vizsgálatok előzetes eredményei. Eddig 12 intézményben jelent meg a koronavírus és 31 haláleset történt – mondta.
Felhívta a figyelmet arra, hogy bevett gyakorlat válsághelyzetek esetén az egészségügyi dolgozók átcsoportosítása, így ebben az esetben is egy meghatározott terv szerint sor kerülhet ilyen intézkedésekre és történtek is már átirányítások.

























