Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csak olyan beteget engednek haza, akiknek befejeződött a kezelése vagy állapotuk megengedi

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2020. április 17. 14:30
Csak olyan beteget engednek haza, akiknek befejeződött a kezelése vagy állapotuk megengedi
Változások a gyulai Pándy-tagkórház betegellátásában

Megfelelő ütemben, folyamatosan zajlik a betegek áthelyezése a Pándy Tagkórházban – tudtuk meg Becsei László főigazgató főorvostól április 16-án.

Becsei László főigazgató főorvos

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az április 13-án kiadott közleményében a főigazgató főorvos leírta: a zavartalan betegellátás miatt, illetve annak érdekében, hogy a koronavírussal fertőzött betegek a nem fertőzöttektől elkülönítve gyógyulhassanak, a fertőzésgyanús betegeket április 20-tól a gyulai Pándy-tagkórház Semmelweis és Sitka utcai telephelyein fogják kezelni.

Kiemelte: az aktív tüdőbetegeket továbbra is a tüdőkórházban látják el, a többi aktív beteg pedig átkerül a békéscsabai Dr. Réthy Pál Tagkórházba, ezeknek a betegnek az áthelyezése zajlik jelenleg, egészen vasárnapig.

Becsei László hangsúlyozta: kizárólag olyan betegeket engednek haza, akiknek a gyógykezelése befejeződött, vagy olyan állapotban vannak, hogy otthoni ápolás keretében is elláthatók, illetve ez nem okoz a befogadó családoknak gondot.

Mint mondta, aki bármilyen formában intézeti ellátásra szorul, azokat a kórház öt telephelye közül valamelyiken továbbra is ellátják.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)